2015. február 5., csütörtök

Garázs

Azokat, akik gyerekekkel szoktak alkotni, no azokat általában megkísértik a w.c.papír gurigák. Hogy mit is lehetne belőlük készíteni?
Mi is csináltunk már a karácsonyfadísztől kezdve, a nagyfülű nyusziig mindent.
A legutolsó művünket, elég hosszas gyűjtőmunka, előzte meg.
Ugyanis, 41 db guriga összeszedését  igényelte!
Garázst készítettünk a Legkisebb matchboxainak.


Hozzávalók:
 35x23 cm-es karton
        41 db w.c. guriga
          5 db milton kapocs
                 madzag


Először is összeragasztottunk 5db 5 gurigából álló és 4db 4 gurigából álló sort.
Ruhacsipesszel összefogattuk, hogy jól megszilárduljanak.
Ha megszáradtak 1db 4-es és 1db 5-ös sort váltakozva, egymáshoz erősítettünk.
Újból segítségül hívtuk a csipeszeket.
Ezután a kartonlap hosszabbik oldalából lemérünk 2cm-t. Az ollót vékonyan meghúztuk rajta és behajlítottuk a vonal mentén.. Ez lett a teteje, amit miltonkapoccsal odafogattunk a legfelül elhelyezkedő gurigákhoz.


Ahol fenn összekapcsoltuk, ott lenn kilyukasztottuk, mint a gurigákat, mint a hátlapot és madzaggal összefűztük őket.


És már lehet is beleköltözni. Vagy akár ki is lehet előtte festeni, feldíszíteni.


Nem azt mondom, hogy ez a világ legszebb kisautó garázsa, de hogy jó móka volt elkészíteni és beparkoltatni a kocsikat, az tuti.
Sőt!
- Anyaa csináljunk még egyet!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése