Magával szippantottak az ünnepek, és mint egy kellemes lágy takaróval betakartak.
Jó volt ott nekem, és most is jó lenne, és nem akaródzok kijönni onnan.
Pedig muszáj!
Crohn problémáim is kicsit megviselten keveredtek elő a történések után, és most megint itt a drukk, hogy kerüljön el a komolyabb baj, minél messzebbre.
Mert, nem, nem akarom!
Szóval, ez utóbbi ellenére, jelentem a karácsonyi ünnepek és a szilveszter kipipálva, sikeresen és főleg nagyon-nagyon kellemesen elteltek.
Volt csodálatosan feldíszített nagyon-nagy, plafonig érő karácsonyfa, amit körül lehetett ülni, bontogatni alatta az ajándékokat, beszélgetni, vagy csak egyszerűen csodálni a remekművet, mert az, az volt, azaz még mindig. Nálunk évente, tényleg kisebb műalkotás készül. A lányom a művész. Most, épp arany-bronz színekben utazunk és minden esztendőben kap valami újat, valami meglepetést, maga a karácsonyfa is.
Voltak nagy családi ebédek. Gyönyörűen terített asztalok. És sok-sok játszás és móka körülöttük, a Legkisebbel. Megszaporodtak a legóból épített fantasztikus építmények, nagyobb fiam fáradhatatlanul dolgozott rajtuk az öccsével.
Volt nagy szilveszteri buli, meglepetéssel és tűzijátékkal.
Kisfiam ámulva nézte a kinyíló színes szikrarózsákat. Ja igen, én is.
És, hogy mi nem volt? Szánkázáshoz hó.
Mutatóba szállingózott ugyan néhány varázspehely, de csak foltozódott.
Maradt a bicikli.
Még szilveszterezni is azzal mentünk. Pontosabban én csak a kísérő voltam. De legalább idén már, nem egy félig alvó gyerkőcöt kellett hazatolni.
Hiába, idősebb lett ő is egy évvel.
A munka is elkezdődött. Az iskola is beüzemelt. Tehát, nagyon nincs más hátra:
Ébresztő! Ébresztő!
http://dietaescrohn.blogspot.hu/p/blog-page.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése