2014. november 17., hétfő

Lassíts!

A betegség, mint program átrendező.

Két hete elszörnyedve álltam a fejembe lévő naptár előtt, ami tele volt írva.
Program, program, fontos program és még fontosabb. Némi pihenő idő, ha elég minimális szinten is, de azért bele volt csempészve. Megtanultam az évek során, ha kihagyom akkor, a crohn miatt, nekem annyi, jóval nagyobb pihenő és jóval nagyobb káosz lesz majd belőle.
De ezt azért még meg tudom csinálni..... meg kell ... biztattam magam ezerrel.

Aztán lebetegedett a Legkisebb és lebetegedtem én is. Kornyadoztunk közösen egy kicsit. A kisfiam köhögött és az orrát fújta, panaszkodott, mondta, hogy ajaj és közben vidáman kézműveskedett.


A torkunk mindkettőnknek kapart és fájt, mintha szúrós tüskék lettek, volna ott belül.


Kúráltuk magunkat veszettül, többek között, mivel nagy teaivó család vagyunk, most is bevetettük ezt a módszert is. Csemetém kapott csipkebogyó teát , sok mézzel.


Nekem pedig maradt a hagyományos kedvenc, szintén sok mézzel és citrommal.


Közben kettesben rengeteget társasoztunk és én a szünetekben pihenésképpen ablakot pucoltam, mostam, rendet raktam, fárasztó dolog ugyanis a folyamatos játszás :D. Habár ki se mozdultunk a lakásból, igazán élményekkel teli életet éltünk.

Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a naptáramból tűnnek el a bejegyzések, és nem azért, mert megcsináltam őket.
A betegség, és a három nap szobafogság megszűrte a tennivalóimat.
Lelassított és beálltam a normál, de még élhető, rohanós tempómba.
Dehogy ezért, miért kellett betegség?





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése